Menu:
Érdekességek

Lélekhastánc.hu - Az Ízisz Csillagai HastáncCsoport weblapja.
Hastánc fellépés szervezése, hastánc oktatás Pécsett, és hastánc gyerekeknek.
Kedves Szervező!
Örömünkre
szolgál az a lehetőség, hogy a rendezvényednek helyet tudunk adni az oldalunkon, ezzel elősegítve egy baráti Kulturális
Közösség létrejöttét.
Ezért várjuk az aktuális fellépések, versenyek, fesztiválok, workshopok, táborok helyszínét és időpontját, ill. az adott rendezvény rövid történetét, eredetét, és képet az illusztráláshoz.
Az aktuális adatokat, e-mailben|iziszcsillag6c54d32fe04adcba615cf191c4e88089gmail.com küldd el nekünk!
A szeretet érintése
„Ne nyúlj hozzá!" - mondjuk a világgal ismerkedő kis gyermeknek. Pedig mennyivel másabb, ha valamit megfog, érez a gyermek. „Apa ölelj!" - mondták az én gyermekeim is, amikor már tudtak beszélni, és ölembe ülve átkarolták a nyakamat.
Ez jutott eszembe a napokban az ESÉ-ben járva, amikor egy felnőtt fogyatékos nő az ebédnél odajött, hogy az ebédje mellé kér egy simogatást is. Amikor megkapta, legalább annyira örült neki, mint a finom ebédnek. Ennyire szükségünk van az ölelésre, simogatásra?
Igen, hisz a testi kontaktus nemcsak gyermekeink fejlődésénél elengedhetetlen, hanem nekünk felnőtteknek is az. Nehéz ezt megmagyarázni, de olyan energiákat szabadít fel, melyeket kizárólag az érintés hivatott előhozni. Ennyire szükségünk van az ölelésre, simogatásra?Ez semmi mással nem pótolható.
Karácsonyt a szeretet ünnepének is hívjuk. Egyrészt azért, mert Isten elküldte a földre szeretett Fiát, Aki példát adott a szeretet gyakorlására is. Ő keresztjén gyilkosaiért is imádkozott, így ő a szeretet igazi forrása.
Ha valakit megérintünk szeretetünkkel, megérzi és talán még viszonozza is. Szeretetadásunk eredményeként szeretetet kapunk vissza. De hogy is van ez?
A lélek dolgait sokszor nem lehet józan ésszel, csak nyitott szívvel megközelíteni. Ezért ha valaki logikus magyarázattal próbál érveket, vagy ellenérveket felsorakoztatni, csak arra ad bizonyítékot, hogy még nem nyitotta meg a szívét.
Karácsony, a szeretet ünnepe, különösen jó lehetőség arra, hogy ne fukarkodjunk szeretetünkkel, ölelésünkkel, érintésünkkel. És minél többet adunk belőle, annál több marad nekünk! Fontos a figyelmesség, az ajándék is, de sokszor mindezzel felér, vagy többet ér egy igazi szeretetből fakadó ölelés, érintés. És ez még pénzbe se kerül!
Az Igaz Szeretet 10 Titka
Az érintés ereje (részlet)
"...a legcsodálatosabb az összes titkok közül, különösen a gyógyításban, az érintés ereje volt.
- Mi köze van egymáshoz az érintésnek és a szeretetnek? - kérdezte a fiatalember.
- Az érintésben hihetetlen erő lakozik. Összeolvasztja az embereket, ledönti a közöttünk lévő falakat, jobban, mint bármi más és mindannyian reagálunk rá. Az érintésben energia van, csodát tévő energia.
Nem is olyan régen az egyik londoni klinika kutatói elvégeztek egy érdekes kísérletet. Az egyik sebész főorvos általában meglátogatta esténként a betegeket, a műtétek előtti napon, hogy válaszoljon a betegek minden kérdésére és elmagyarázza az operáció menetét és jellegét.
A kísérlet idején az orvos néhány percre, amíg beszélt velük, megfogta a betegek kezét. Szinte hihetetlen, de ezek a betegek háromszor olyan gyorsan felépültek, mint a többiek!
Amikor gondolkodással megérintünk valakit, megváltozik a megérintett fizikai érzete - csökken a feszültséget okozó hormonok szintje, csökken az idegrendszer feszültsége, javul az immunrendszer állapota, és ez kihatással van nemcsak az ő, hanem a mi viselkedésünkre, hangulatunkra.
Miután hallottam minderről, egy „érintés"-programot kezdtem el a kórtermekben. Mindenkit, aki a betegekkel dolgozott, ösztönöztünk arra, hogy fogják meg a betegek kezét és öleljék át őket. Ez a program annyira sikeres volt, hogy kiterjesztettük még a pszichiátriai kórtermekre is.
az érintés ereje a gyógyításbanEmlékszem egy beteg kisfiúra, aki teljesen le volt bénulva, tolószékhez volt kötve. Amikor találkoztam vele, átöleltem és ő váratlanul, mintha meg akart volna szólalni, a szemei megteltek könnyel és válaszul átölelt. A személyzet elmondta, hogy három év óta először reagált a fiú valakinek.
- Ez nagyon meglepő! - Dr. Young elmosolyodott.
A pszichológiai tanszéket olyannyira érdekelte az érintés titka, hogy néhány évvel ezelőtt még egy kísérletet végeztek, ez alkalommal egy forgalmas utcán. Egy telefonkészüléknél egy asszony állt és a járókelőktől aprót kért, hogy telefonálhasson.
Csak nagyon kevesen adtak neki pénzt. Később ugyanaz az asszony, kérés közben hozzáért a megszólított kezéhez és mit gondol, az emberek többsége - férfiak és nők egyaránt - szívesen segítettek rajta.
Most már talán jobban érthető, hogy miért olyan fontos az érintés, az ölelés, és a kézzel való kontaktus, amikor szeretetet adunk, vagy kapunk. Ez fizikai, szellemi és érzelmi változást idéz elő bennünk. Ezért olyan fontos, az érintés, amikor bőségében akarjuk adni, vagy kapni a szeretetet..."
Forrás: Durkó Sándor László írásából